Anekdotikus szinten még a mai generációk történeti emlékezetében is felidéz valamit a “magyar narancs”, mint a Rákosi-rendszer és általában a kommunista berendezkedés ironikus metaforája. A magyar földön megtermő citrusfélék és más idegen növények termesztésének abszurd terve egy nagy ívű ideológiai-politikai-gazdasági programnak, az ún. “sztálini természetátalakítási tervekbe” illeszkedtek be. A történész szerzőpáros monografikus igénnyel foglalja össze e program magyarországi történetét, jórészt eddig szinte teljesen kiaknázatlan forrásokra támaszkodva. A bevezető fejezetek a megalomán tervek ideológiai és gazdaságpolitikai hátterét vázolják fel, majd a tudományos élet átszervezésén keresztül mutatják be, hogyan ágyaztak meg a programokat alátámasztani hivatott áltudományos elméletek hazai elterjesztésének. A kötet gerincét alkotó fejezetek a teljesség igényével veszik sorra az egyes haszonnövényekkel végzett, javarészt totális kudarcot vallott kísérletek históriáját az alföldi rizsültetvényektől a haszonnövényeken (pl. gyapot) át a Nyugat-Dunántúlon elültetett teacserjékig. Végül a programokhoz kapcsolódó propaganda tevékenységet és politikai pereket is tárgyalják. A politika-, gazdaság- és természettörténet határmezsgyéjén mozgó, a maga nemében úttörő munkát forrásértékű képanyag gazdagítja. A szakembereken túl a művelt nagyközönség figyelmére is számot tarthat.